A pletykás asszonyok

Élt az egyik faluban egy favágó. Az erdőre járt fát vágni. Egyszer hazafelé bement a kocsmába. Azt mondják ott neki az emberek:
– Te, Jankó, tudod­-e, hogy a te feleséged egy olyan pletykás asszony, hogy még a környéken sincs olyan!
Azt mondja erre Jankó:
– Ide figyeljetek, emberek, csak az én feleségem egyedül pletykás, a tietek nem?
– Nem bizony!
Úgy megpártolta minden ember a feleségét, mint annak rendje. No, Jankó azt mondja:
– Hát idefigyeljetek, emberek! Én egy nap alatt be fogom bizonyítani, hogy az egész falu asszonya egyforma pletykás!
Mondják az emberek:
– Szeretnénk mi azt látni! Na, fogadjunk egy liter borba!
Fogadtak egy liter borba, hogy holnap estére bebizonyítja, hogy az egész falu asszonya pletykás. No, hazament Jankó, egy szót se szólt a feleségének. Este szép csendesen lefeküdtek. Reggel kelt az asszony, kiment etetni az állatokat. Jankó meg addig bevitt egy tojást a paplan alá. Megy be az asszony, Jankó az ágyban.
– Te, Jankó, hát még most is abba az ágyba gubbasztasz, te? A hasadra süt a nap!
– Ej, asszony – azt mondja –, én ma nem mehetek az erdőre. Olyan nagy dolog tör­tént velem az éjszaka! De nem merem neked megmondani!
– Mondd már meg, mi a fene lett veled?
– Jaj, asszony! – s kihúzza a tojást. – Nézd csak, ezt tojtam az éjszaka! De el ne pletykáld senkinek!
– Dehogy mondom, dehogy mondom! Hát mióta a feleséged vagyok, sose nem pletykáltam! A világért se mondom meg senkinek!
Bement az asszony a konyhába, de azon járt az esze, hogy ezt valakinek mégis csak el kell mondania. Találkozott a szomszéd­ asszonnyal.
– Te, Mari, gyere csak ide! Képzeld el, Jankó tojt egy tojást az éjszaka! Jaj, szom­szédasszony, de el ne mondd senkinek, mert Jankó engem agyonvág! Most mutatta éppen a tojást.
– Dehogy mondom, dehogy mondom, hát milyen jó szomszédasszonyok voltunk, hát soha nem pletykáztunk ugye!
Azonban a szomszédasszony amint bement a házába, gyorsan felöltözködött, s elsietett a komaasszonyához.
– Jaj, komámasszony, hallotta-­e, hogy mi újság van? Jankó három tojást tojt!
– Tojást? Nem lehet az! – hitetlenkedett az asszony.
– Most mondta a felesége! De el ne mondja senkinek, komámasszony! Tudja, hogy milyen jó komaasszonyok voltunk mi ugye, hogy nem mondtunk el egymásnak semmi pletykát!
– Hát dehogy mondom! – fogadkozott a komaasszony, és azon nyomban elment a nászasszonyához, akinek persze elpletykálta Jankó esetét.
Ez így ment egész nap: az asszonyok a faluban sorra pletykálták el, mi is történt Jankóval. Jankó meg csak feküdt az ágyban, nem tudta, hogy halad­-e a pletyka. Alig várta már az estét. Este aztán felöltözött, és elment a kocsmába. Bemegy a kocsmába, ahol mindenki őt bámulta.
– Mi van, emberek, miért néztek így rám, miért bámultok így rám?
– Jankó, hát te itt vagy? Azt beszélik a faluban, hogy te száz tojást tojtál, s ki is költötted a csirkéket.
– Ezt beszélik? Hát ide figyeljetek, cimborák! Én egyet tojtam huncutságból. De kilenc­venkilencet a ti asszonyaitok tettek hozzá. Látjátok, egy nap alatt bebizonyítottam nektek, hogy az egész falu asszonya egyforma pletykás! Hát ide a liter bort!
Jót nevettek erre az emberek, majd ettek-­ittak, jól mulattak, ma is élnek, ha meg nem haltak.